Második nap (Verona)

Második napunkon reggel 8-kor indultunk Winklernből Veronába. Kocsikáztunk még egy darabig a hegyek között, aztán a fenyveseket lassan felváltották az olasz dolomitok. Anyáztunk a kamionokra az olasz autópályán, aztán kellemesebben folytattuk az utat, méghozzá a majdnem balatonnyi Garda-tó partján az északi csücskétől majdnem a déli szegletéig. A Garda-tóról a földrajzi paraméterein kívül érdemes tudni, hogy egyszerűen GYÖNYÖRŰ. Még akkor is, ha csupán végigautózik mellette az ember.

Garda-tó

Sajnos nem maradhattunk örökké a part mellett, viszont újabb gyors autópálya szakasz után végül megérkeztünk Veronába. Kis pihi a belvárosban lévő szálláson, aztán nyakunkba vettük a várost. Először két perc sétával elballagtunk az Arena di Verona-hoz, ahol később – amikor már este újra kimerészkedtünk – ha minden igaz egy Antonello Venditti nevű olasz popénekes bácsi dallamai szűrődtek ki a zsúfolt térre. 

Arena di Verona

Innen végigsétáltunk a Gucci és Louis Vuitton üzletek között átvergődtünk a Piazza delle Erbe forgatagán, ami sokkal szimpatikusabb volt este, a rengeteg bóvli árus nélkül.  

Batus a Piazza delle Erbe szökőkútjánál

Persze Vikikét, mint vérbeli turistát leginkább Júlia híres erkélye izgatta (nem mintha ilyen romantikus lélek lenne, csak fene kíváncsi). Az erkély alatt persze nem Rómeó állt, hanem több tucatnyi szájtátó, akik mind szerették volna letaperolni Júlia szobrának bronzcicijét (van akinek Szent Péter lábujja kell, van, akinek Júlia melle, a hagyományok már csak ilyenek). Az erkély udvarára vezető kapubejárat egyébként tele van ragasztva rágógumikkal (a sok-sok szerelmetes falfirkát már észre sem veszi az ember), aminek a miértjét sajnos nem tudom, de gondolom ez is olyan hagyomány, mint Oscar Wilde sírjának összecsókolgatása a Père Lachaise-ben. Vagy csak egy hülye elkezdte, a többi meg folytatta. Ja és itt futottunk össze egy nagyobb magyar csoporttal, akik épp hozzánk fordultak segítségért, hogy a kezünkbe nyomott nyolc fényképezőgéppel csináljunk róluk csoportképet. Mi pedig csináltunk, mert rendesek vagyunk.

Júlia erkélye

Búcsút intve Júliának, sétálgattunk az Adige folyó partján, tekeregtünk a hangulatos kis utcácskák között, amíg ki nem lyukadtunk a jó nagy Sant'Anastasia templomnál. Egy másik irányból visszaérve az Arena terére, megcsodáltuk a Porta Borsarit, aztán egy finom pizza (mi más?) után végigjártuk a Castelvecchiot. A délután többi részét a szálláson vészeltük át (a napszúrást elkerülendő), este pedig, amikor az idő elviselhetőbb lett, újabb sétára indultunk.

Castelvecchio

A tömeg csökkenésével már kellemesebben besétálhattuk keresztül-kasul a városkát. Egész véletlenül ráakadtunk a Porta Leonira és a vásári forgatag eltűntével gyönyörködhettünk a Piazza delle Erbe-ben és a mögötte megbújó római kori fórumban. Talán elmondhatjuk, hogy Verona minden fontosabb látnivalóját megcsodálhattuk (bár a római kori színházat és a diadalívet épp felújítják, ezért csak részben láthattuk), de nem is ezek voltak a legemlékezetesebbek. Sokkal inkább a magával ragadó hangulat, a gyönyörű épületek, az elhagyott, szűk kis utcák, az emberek zsibongó tömege. Batus elmondhatja, hogy bár még mindig Assisi a kedvenc olasz városkája, Verona sem messze marad el mögötte.

Porta Leoni

Végül egy csipet veronai hangulatból