Ötödik nap (Castellane)

Az ötödik napon a célunktól légvonalban inkább csak távolodtunk, mint közeledtünk, ahogy azt terveztük is. Reggel korán elindultunk, hogy még a csúcsforgalmat elkerülve kikecmereghessünk Monacoból. Átszeltük a francia riviérát, keresztülhajtottunk Nizza-n, Antibes-on és Cannes-on (ami mind tök ugyanolyan). Cannes után északra fordultunk, hogy a Francia-Alpok déli részén keresztülvágjunk. Ezer méter magasságban még mindig láttuk a tengert és találkoztunk néhány pofátlan kecskével is, amik egy parkoló kukájában guberáltak kaját.

Gábor és az éhenkórász kecske (a háttérben egész csorda várakozott még)

Mekegő barátainkat hátrahagyva egy óra autózás után szűk kis úton hajtottunk tovább, ami Bargème-be vezetett. Ez 1097 méter magasságában fekvő kis közösség (saját polgármesterrel és körülbelül száz lakossal) egy XIII. században épült kastély köré épült, amit viszont már jó néhány évszázada nem használnak. Egyszóval gyönyörű várromok között élnek, mesebeli hangulatban és Batus szívesen odaköltözne legalább egy évre. Vagy tovább.

Batus Bargème-ben

Innen a nap legszebb kocsikázós része következett, amikor is keresztülmentünk a Gorges du Verdon-on, hogy elérjük a Lac Sainte-Croix-t. Az utak félelmetesen kanyarogtak, sokszor mély szakadékokkal alattunk, vagy két vöröses sziklafallal határolva.

Vagy ilyen utakon mentünk...

Vagy ilyeneken...

Maga a kanyon gyönyörű, de az oda vezető utak sem semmik, simán felérnek a Nockalmstrasse-hoz, csak azzal ellentétben ezen nem szednek belépőt. Nem sokkal a kanyon után már látni lehetett a magasan tekergő utakról a Sainte-Croix tavat, aminek a kékes-zöldes színét sajnos egy fénykép sem tudja igazán visszaadni.

Sainte-Croix tó és Verdon folyó

Le is csorogtunk szépen a partra és megálltunk egy kicsit pancsolni. Tényleg csak kicsit, mert Batus nagyon gyáva, és ahányszor beledugja a lábujját természetes vízbe (és nem egy tiszta, elkerített strand vizébe), máris érzi ahogy sok száz láthatatlan víziszörny úszkál körülötte. De dicsérjük meg, mert sikítozva mégis beúszott olyan részre, ahol már nem ért le a lába (tíz méterre a parttól).

Batus a Sainte-Croix tó partján

A pancsi után egy órára kajakot béreltünk, amivel bementünk a tavat tápláló folyó torkolatába, és kétségbeesetten manővereztünk a kanyonban nyomorgó többi vízi jármű között.

Kenuzunk

Gyorsan megszárítkozva indultunk tovább ugyanolyan hegyi utakon, hogy kis kitérővel megnézzük a Gréoux-les-Bains templomos vár maradványait.

Gréoux-les-Bains

Innen már hulla fáradtan vágtunk neki a Castellane-ba vezető útnak, hogy elérjük az ott foglalt szállásunkat. A kedves GPS-ünk olyan úton vezetett minket a puha ágyikó felé, amin csak röhögni tudtunk: nagyobb esélye volt, hogy egy birkacsorda jön velünk szembe, mint egy személyautó. De legalább hangulatos provance-i birtokok mellett vezetett az utunk, aztán újra egy kanyonban találtuk magunkat, és csak mentünk, mentünk fölfelé, kanyarogva a szakadékok fellett.

Estére megérkeztünk Castellane városkájába, ahol kis kavargás után a szállásunkat is megtaláltuk egy szomszédos falucskában.